Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hagy(j)ma békén!

2010.01.17

Hagy(j)ma békén!

 

Mindannyian tudunk a hagymafélék tulajdonságairól: csípnek, gyógyítanak, ízletesek, könnyeztetnek, hosszantartó „illatot” eredményeznek, stb.

Kép

 

Mai, konyhai megvilágosodásom egy vöröshagymához kapcsolódik. És, bár a vöröshagyma régóta szívem csücske, sokat gondolok rá szeretettel (próbáld ki; könnyebb, mint némely családtagodat kedvelni!), mégis ma hagytam összegezni magamban a tanításait.

 

Lepcsánkát készítettem, amit a városi ember német nevén eszik (röstl, ejtsd: röszti, ami sültet jelent), országunk különböző tájegységei pedig változatos neveken illetik (lepcsánka, lapcsánka, görheny, tócsi, tócsni…). Egyszer egy sárospataki elhivatott pincérrel beszéltem, aki (addig) 52 elnevezését gyűjtötte össze. Szóval a krumpli már elmesélte tudását a világról, így a vöröshagymát figyeltem, faggattam nem cselekvő cselekvéssel.

 

Most elárulom a titkomat: ez úgy zajlik, hogy elkezdem a tudat-szoftver adatai közti keresést (címszó: vöröshagyma). Ez lefoglalja a tudatos énemet (kicsit hangos, de meg lehet szokni), így érző részem szabadon befogadhatja a jelen összes üzenetét.

 

Tudat-szoftver keresési eredményei:

 

-         Néveredet: nevét egyes vidékeken hajmának ejtik, és mivel a növény egyes részeit csakúgy, mint egészét jellemzi e név, ezért biztosan ősibb keletkezésű. Mellékgyökérzet (haj-szerű), a hagymagumó réteges felépítésű, tápanyagtároló növényi rész (lásd: hajhagyma), a szár egyenes, szálszerű, viaszos tapintású, belül üreges (lásd: hajszál), virágzata tömött ernyő (lásd: bubifrizura).

 

-         Az ájurvédikus tanítások a vágy-természetű (radzsasztikus) növények közé sorolják. A vágy önmagát táplálja (hagymagumó tápanyagtárolása), mindent átlelkesít, megváltoztat kicsinyt, összeköt, és nehezen enged el (a hagyma illóanyaga sokáig nem tűnik el, és amikor, már nem az étkezéssel törődnénk, akkor is elkísér minket, mint a megélt vágyak kísértés-szálai).

 

 

Lenne több is, de mivel a jelen-érző másik részem aktív, így ő is küldi az üzeneteit, és az egyformákat csak az érző-rész menti el, mert a saját élmény olyan, mint a tömörített fájl: a sok kis információ-darab helyett a jelet (JEL-en-LÉT!) rögzíti. Így sokkal szabadabb az elme, és a világot figyelve, nem pörögnek az elemzési adatok, visszacsatolások, hiszen a tömörítés, csak direkt hatásra (tehát, ha én akarom) bomlik ki jelből adatkupacokra. Ez azonban még azoknak sem magától értetődő, akik mindkét agyféltekéjüket használják. Őket zseninek hívják, és a tömörítés hiánya miatt van, hogy legtöbben szórakozottak az életük egyéb területein, vagy a mindennapokban.

Ha nem hiszed, nézd csak meg, hogy mennyivel hosszabb ez az írásom a tudatműködésről szóló részek miatt…

Kép

 

Tehát vágom a hagymát, és szállnak az illóanyagok. Könnyezem, és ez jó, nagyon jó, mert olyan ritkán sírok (ritkábban, mint azt a testem savassága követelné!).

Hallgattam én is a nagymamák tanácsát a vizes késről és a szájban tartott hideg vízről, de én sírni akarok. Valahol ki kell tisztulnia a veséimnek, májamnak, a szervezetemnek. Valahol a harag, felháborodás, visszautasítás, szomorúság, egyedüllét (itt arra gondolok, hogy nem minden megélésemről van kivel beszélnem) ki kell, jöjjön belőlem. Főleg a táplálásom előtt jó, ha helyet készítek az új információnak.

De nézzük csak a két praktikus tanács lelki vetületét:

 

-         Víz a szájban: Ha nem mondjuk ki az érzéseinket, lezárjuk a kaput, akkor nincs okunk sírni. Azoknak jó módszer, akik elbeszélnek a saját belső élményeik felett, ahelyett, hogy megélnék őket.

 

-         Vizes késsel vágni: Ha az elvágás nem egy kemény, érzéketlen cselekedet, hanem teljes mértékben, érzelmi szinten is átéljük, akkor lesz igazán hatásos, és már nem tudnak hatni ránk a vágyak, mert az igazság (pengéje) elveszi a szenvedést.

 

 Szóval, mire felszeleteltem a vöröshagymát, tudtam, hogy az általam készített földelő (krumpli) eledelhez a lelki ízt (Hare Krisna, kár, hogy hívei nem ehetik, kivéve engem:) adja, hogy soha nem feledjem: nincsen olyan földi vágy, amelynek porszemnyi értéke is lehetne, ha nincsen mögötte a tudatos jelenlét, a fejlődés és egység vágya.

 

Áldás-OM

 

Ui.: A haj az én testelemzés-rendszeremben az információkhoz való viszonyt mutatja. Mivel a hagyma erősíti a hajhagymát keringésünk serkentésével, illetve helyi vérbőség fokozásával, megkérlek, hogyha valamit nem értettél, akkor fogj egy félbevágott hagymát, dörzsöld be vele a fejtetődet, majd olvasd el újra elmélkedésemet…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Önvállalás

(Málinger Zsolt, 2010.01.18 10:44)

Pedig azt hittem, én írtam. Szívesen megismernélek, mert látom, hogy különlegesen sok az y és x kromoszómád. Érdemes lenne utánaolvasnod, hogy ez milyen mellékhatásokkal jár...
Igazán nem akartam cinikus lenni, de az őrültek nem cinikusak sosem, így sajnos ki kell ábrándítsalak: azok az őrültek, akik csak a fejükből nézik anyagi szemükkel ezt a világot.
Másrészt, ha szépirodalmi műben írnám, azt mondanák: "Micsoda fantázia!", Dan Brownnak hívnának, akkor azt: "Zseniálisan kombinál ez a faszi!", ha vidéki, alkesz suttyó lennék: "Jól beszopott már megint a kocsmában!"...stb.
Tehát a világunk meglehetősen szubjektív (bennünk/belőlünk tükröződik) ahhoz, hogy a szabad gondolkodást őrültségnek tartsuk. Sokkal őrültebb, aki nem gondolkodik, csak másol (ez a vírus tulajdonsága, arra pedig ellenszert adnak be...).
A hagymakúrát pedig kifejezetten ajánlom, mert idegnyugtató hatású, így rádférne.
Áldás-OM a felismeréseidre!
ui.: Ha megadod a nevedet, címedet, akkor elmennék hozzád, hogy leköpj, megverj, vagy meggyőzz, hogy őrült vagyok. Én vállalom a nevemet az írásaimhoz, nem úgy, mint honatyáink a törvénytelenségeikhez...

yyyyyyy

(xxxxxxx, 2010.01.18 00:26)

Ez egy őrült zagyvasága.