Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


terméketlen termékenységi ünnep

2009.04.13

Vidéken lakva azzal szembesültem, így húsvét hétfőjén, hogy a nép szokások szinte teljesen kivesztek, avagy nem értik ősi tartalmukat. Bár falum 90%-a sváb nemzetiségű, de még a sváb hagyományok is haloványan léteznek. Kép

Ami viszont általános (kór-)kép, az a locsolási szokások torzulása. Miről is szól(t) ez az ünnep. Legősibb gyökere az ősműveltségi termékenység-ünnep, mely a Nap erejének újjászületésével függ össze, és a tiszta, szent nemzéssel. a régiségben minden ember a természetben, annak változásaival összhangban élt. a tavaszi erőkiáradással párhuzamban, belső ingere támadt a szaporodásra, amely még nem erkölcstelen cselekedet, hanem imádság, Isten erejéveli teremtés volt. Ennek alapjai megmaradtak a locsolás szokásában, amikor is a férfi (régebben hajnalban) ondófolyadékát és vágyát jelképezendő a fiatal leányt, menyecskét (öregeket, gyermekeket , asszonyokat nem) megöntözte, tudván tudva, hogy a víz az élet alapja. A megöntözött jutalmul piros tojást adott néki. A tojás valójában egy megtermékenyített petesejt (manapság ez sem biztos), amelynek piros színe, a keleten kelő, hajnali Napot jelképezte.

Értékvesztett világunkban a locsolás már nem vízzel (élet),hanem alkoholos alapú kölnivel (fertőtlenít, azaz sterilizál) történik. Ezért az "aktusért" cserébe a leány csokitojást ad, vagy pénzt, illetve alkoholos itallal kínálja a legényt. Az alkohol hatását fentebb leírtam. A csokitojás édes, cukros (tehát erjesztést indít, savasít), de ez még rendben volna, ám nagyrészt üreges, avagy nem önmaga anyagával töltött. Az első jelképe egyértelmű, kívülről édes leányzónk, belül üres testileg (terméketlen), vagy/és lelkileg. A második esetben nem képes önmagából keletkezett minőséget továbbadni, tehát nem képes azonosulni a teremtményével, annak élhető életmintát továbbadni. A pénz több nyelvben is kapcslódik a férfi energiával, azt hivatott pótolni (pénz-pénisz, mony-money...). Tehát ebben az esetben a nőszemély férfi minőséget, energiát ad a férfinek, ami önmagáért beszél.

Pár szót említenék egy másik jelképről, a nyúlról is. ez az állat szaporasága folytán önálló jelképként megállja a helyét, de tudatlan, szellemileg alacsonyabb szinten álló nyugati kultúrkörökben a tojás (nem ismerve jelentését) és a nyúl egybehozattak. Holott a bak, azaz a hímnyúl lehetne a Nap-jelkép, főleg azért, mert több mitológiában a nyúl a Holdban (női minőség) lakik. Ezen belül is az aranyszőrű változat, vagy a fehér szőrű, piros szemű alkalmas erre a nemes tisztre, de a fekete semmiképp.

Az ételek jelkéiségében tiszta maradt a hagyomány, legfeljebb az értelmezés már nincs mögötte: torma- ősök, Égatya és Földanya tisztelete, tisztítás, és a krisztusi szenvedésre emlékeztető csípősség, fonott kalács- a férfi/női erők örök örvénylésének, a teremtés végtelenségének üzenete, sonka- vörös színe a Napot idézi és a comb az új lépésekhez való erőt adja, tojás- Napisten jelképe. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a tisztahitű, ortodox keresztények körében a három csepp víz és három szem búza egyszerűségében és tisztán mutatja ősibb jelkép-eredetét; a férfi és nő egyesülését.

Áldott külső és belső feltámadást, fényes Napünnepet kívánok mindenkinek!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.