Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


dalelemzés

2009.01.31

Dalelemzés

 

Bizonyos összecsengő adatok alapján a következő megállapításra jutottam:

 

Az „Indulj el egy úton…” kezdetű dal négy ismertebb versszaka a 3+1 síkra építő tanítás, melyeket az Arvisurával összevetve, megérthetjük a dal (-lam) régiségét.

 

Az gondom van véled,

Sír a szívem érted.

Sír a szívem érted,

Majd meghalok érted.

 

Az első versszak az anyagi világban megélhető szeretet/szerelem legmagasabb minőségéről mesél. Ebben, a kettősség világában a szeretet/szerelem csak testi/lelki fájdalom mellett élhető át, mert egy ilyen végtelen és magas szintű rezgést a testi sejtek, és az energiarendszer nem képes elviselni hosszú távon, csak abban az esetben, ha a szerelmet (szeretkezést) felhasználja a saját rezgésszintjének megemeléséhez. Két alanya van a dalnak, és a szenvedő szemszögéből élhetjük át az érzéseket: nekem-veled, enyém-érted…

 

A következő versszak segít felemelkedni, és elengedni (túllépni) a fájdalmat az önzetlenség által:

 

Indulj el egy úton,

Én is egy másikon.

Hol egymást találjuk,

Egymáshoz se szóljunk.

 

Kép

A belső átalakulás során felismerjük, hogy egy kapcsolatban a másik a fontos, és az ő emelése, segítése által teljesedünk mi is. Annak a felismerése is megtörténik, hogy a közös út és a közös szellemi fejlődés, érdekek még nem jelentik egyértelműen a szerelmi/szexuális kapcsolódás szükségességét. Egyszerűen hagyjuk az eseményeket átfolyni magunkon és lecsengeni azokat, felismerve a dolgok üresség-természetét. Még jelen van az én, de függetlenné válik, és befelé figyel: te-én és mi…

 

A harmadik rész beszél a külső világból jövő érzetek, hatások helyes megélésére:

 

Aki minket meglát,

Mit fog az gondolni?

Azt fogja gondolni,

Idegenek vagyunk.

 

Annak felismerése ez, hogy amint kiemelkedünk környezetünkből, és magasabb szemszögből éljük létezésünket, szembetalálkozunk még egyszer az anyagi világ berögzült, idejétmúlt értékrendjével. Aki nem járja a saját útját, azaz a megismerő tudás útját, az nem képes a ragaszkodásmentes kapcsolódással mit kezdeni, azt helyesen/helyesnek megítélni. Ezért mondják sok tanítóra, illetve olyan tanítványra, útkeresőre, aki felismerte létezésének miértjét, hogy érzéketlen, illetve ezért van, hogy a ragaszkodó, vággyal teli lények egyes szellemi irányzatokat (pl.: buddhizmus, zen) ijesztőnek, emberi erkölcsiséggel és életmóddal összeegyeztethetetlennek gondolnak. Erről a pontról az útkereső is nehezen lép tovább, hiszen eddig másért tett, mások segítésén át jutott teljesebb tudatossághoz. Az egység átélése a továbblépés innen. Itt még van: ő és mi…

 

Idegenek vagyunk,

Szeretetet tartunk.

Ahol összegyűlünk,

Ketten szeretkezünk.

 

Úgy gondolom, hogy rátérhetek ezek után, miért is említettem az Arvisurát. Az ősidőktől rótt írások három szinten értelmezhetőek, maga az ismeret pedig még egy negyedik, isteni szinten is. Az első szint az anyagi világ, a fizikai történések; a történelem szintje. Ezt látjuk leírva a Paál Zoltán által továbbadott, és összeszerkesztett könyv lapjain. A következő szint a lélek, az érzelmek szintje. Erre ráhangolódva megérthetjük a történelmi összefüggéseket, azokat a láthatatlan mozgatórugókat, amelyek elindítanak (akár több ezer évvel korábban) egy eseménysorozatot. Csak ezen a szinten érthető meg a valós ok-okozati viszony. Az ennél magasabb szinten már a világegyetem törvényszerűségein keresztül láthatjuk a földi történéseket, megértve a kis ember egyszeri cselekedetének fontosságát, illetve hatását az egész teremtett világra. A negyedik szintet ne is hívjuk megértési szintnek, hiszen az egységtudatban nincsen kívülálló, megérteni való esemény. Ez a teremtő ősminőség; Ata-Isis világa, minden ok eredete és célja, maga a tudat végtelen üresség-természete.

Itt már csak a MI, az EGYSÉG van jelen.

 

Úgy vélem, hogy ez a dal valamikor a nagy kalandozások idején alakulhatott ki, amikor az ordoszi beavatott központban a Hun Törzsszövetség népei megegyeztek abban, hogy időről időre felkutatják az Ataisz őskontinens elsüllyedése után a Föld különböző pontjain letelepedett rokonaikat. A harmadik részben erről mesél nekem, hogy: „… azt fogja gondolni, idegenek vagyunk.”, tehát egészen addig, amíg meg nem szólalunk, mert tudóink és szívünk felismerik az egész világon a Mag Népét. Ezen gondolatmenet alapján megszületett bennem az utolsó versszak változata:

 

Idegenek vagyunk,

Szereket megtartunk.

Ahol összegyűlünk,

Egyként szer-étkezünk.

 

Áldás-OM

 

 

   

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.