Kinyilatkoztatás
...
El kell mesélnem egy látomásomat, amelyet Dobogó-kőn kaptam, amikor egy szertartás miatt felmentem oda. Amikor társaim kérésére elmondtuk az „Üdvözlégy”-et, szólott általam a Boldogasszony. Én magam csak a nagy forróságot éreztem, és, hogy elborít a szeretet, de nem emlékeztem arra, amit mondott általam. Viszont a társaim arcán lecsorgó könnyek képe örökre bennem marad. Amikor végeztünk, felmentem a Mária-szoborhoz és megkérdeztem Őt:”-Anyám, kérlek segíts nekem. Láttalak a szívemben, de mintha nem Te lettél volna. Arany köpenyt viseltél, nem kéket, és olyan erősen ragyogtál, nem azzal a szelíd fénnyel, ahogyan máskor éreztelek. Mi ábrázolunk rosszul, vagy más jelent meg nekem? Zavarban vagyok, mert olyan, mintha Te jöttél volna el hozzám.”
„-Nem én voltam az, és mégis. Tisztán és jól láttál mindent.”
„-Akkor Te nem vagy a mi Boldogasszonyunk?”
„-Én a Ti Boldogasszonyotok vagyok, de Ő a MI Boldogasszonyunk.”
Én akkor csak sírtam, de még csak éreztem szavai értelmét, nem értettem.
Aztán az Arvisurákat tanulmányozva megértettem látomásomat. Anyahita istenasszony, aki a Szíriuszról érkezett, megvilágosodott lény volt Boldogasszonnyá lett őshitünkben. Ám az Ő szellemi minősége; mondhatnánk úgy, hogy az EGYETEMES NŐ, ANINA, aki aranyló fényességbe burkolózik. Őt láttam én, mint a „mi Boldogasszonyunkat”. Végül csak annyit, utalva az égkék lepelre, hogy a Szíriusz (ősi nevén Sánta Kata) kéken ragyog az égen a mi Nimród apánk csillagképe mellett.
