Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rokonok mindenütt

2008.12.16

Rokonok mindenütt

Málinger Zsolt húsvét-szigeti beszámolója

Kép

Idén februárban teljesült egy nagy álmom, elutaztam a Húsvét-szigetre. Tudtam, hogy rengeteget fogok kapni ettől a helytől, de arra nem számítottam, hogy a magyarságomban fog megerősíteni, népem múltját segít tisztábban látni.

Már az út előtt (mivelhogy égi sugallatra indultam neki), utána olvastam a rapanui (ez a sziget és a nép neve a saját nyelvükön) mitológiának. Ahogy Dobogó-kő a Föld szívcsakrája, úgy a Húsvét-sziget a köldöke. (Tehát a magyar népnek ezért is van különösen nagy felelőssége egy magasabb rendű életminőség megélésében, hiszen minden, amit itt teremtünk, az az egész bolygón körberezeg, amiképp a testünkben is a szív biztosítja a lét folytonosságát.).A Föld köldöke (az ő nyelvükön Te Pito o te Henua) azon energiapont, amelyen át a teremtés, az álmok világra jönnek; olyan, mint az anyaméh.

 

Úgy éreztem, hogy fontos lenne megerősítenem ezt a kapcsot, hiszen csak akkor tehetjük szebbé világunkat, ha minden, amit teremtünk az a szívünkön át nyilvánul meg.

Az ott lakók ugyanolyan kálvárián mentek át történelmükben, mint minden velünk rokon nép (pl.: a baszkok, az írek-kelták, indiaiak, saka-szkíták, sumérok-szemerék stb.) Volt itt törzsi háború, inkvizíció, kolerajárvány, kommunizmus, amerikai haditengerészeti bázis, s most az elsődleges gond a legalizált vadkender fogyasztás, amelyre „sikeresen” ráhúztak egy spirituális köntöst, mint nemzeti öntudatuk szimbólumát.

Mégis van valami, ami példaértékű náluk: ez a becsületesség, őszinteség, lelki tisztaság és a ragaszkodás a mára már torzult, torzított eredetmondáikhoz.

Mivel önképző módon rengeteget foglalkozom nyelvészettel (elsősorban természetesen a magyar nyelvvel), így azonnal föltűnt a nyelvi hasonlóság, valamint az ősi dalok dallamvezetésbeli egyezése. Bár spanyol nyelvterületről sok szót átvettek (a sziget újkori történelmében a nyugatiak közül erőteljes hatással voltak e nép életére a franciák, az angolok és a spanyolok), mégis megőrizték a polinéz nyelvek jellegzetes hangzását és az ősi népekére jellemző egyszerű nyelvtani szerkezetet.

Sajnos még nem volt lehetőségem elég mélyen beleásnom magamat a szavaik rejtelmeibe, de azért leírok néhány egyezést, amelyet csak akkor nem fog a kedves olvasó délibábos képzelgésnek venni, ha nem ragaszkodik a már felállítása pillanatában is nyakatekert, erőltetett finnugorizmushoz.

 

Tehát egy kis ízelítő:

 

Atua- atya

Matua- szülő

Vai- víz

Kai- enni (mint a köznyelvben a „kajálás”)

Nua- idős nő, anya

Pu’oko- fej (mint a köznyelvben a „kupán vágni”)

Aito- félsz (jaj)

Anuhe- hernyó (nyű)

Aro- arc

nGaruhoa- barát

Haho- kint

Hana- hőség (hő)

Hare- ház

Hakarangoa- eredet, ősnemző (üköreg)

Hitu- hét

Kainga- anyaméh (az „ng”-t ott képzik, ahol a magyar az „ny” hangot)

Kete- kosár (kötött- fonott)

Kiri- bőr (kívüli)

Kora’e- előtt (korai)

Koruhi- nyugat (koros)

Mai- alapítás, -tól,  -től

Maori- tanító (mágus, Ur-i ember)

Moe- menni

Moe mata- álmodni, álomlátás (a „mata” szó népet, törzset, de szemet is jelent)

Ariki- király, vezér, papi vezető, papkirály

Matariki- Fiastyúk-csillagkép

Naponapo- ragyogás, fényesség

Ra’a- Nap, nap

Rangi- Menny, ég

Rapa- ragyogás, fényesség

Reka- öröm, kedves, nagyszerű (ha nem emlékeznénk, hogy mit jelent ezen ősi nevünk; de szellemiségükre bizonyítékként: Rekareka (két azonos szótag a fokozást hivatott jelölni) - nemi öröm (orgazmus), remegés, rángás (lásd a kapcsolatot a sámánok révülésénél és az indiai szamádhi jelentésében)

Riva, Rivariva- jó, helyes (rendben van)

Rou- horgászkampó (hurok)

Tai- tenger, óceán (tej, ősanya)

Tataki- női nemi szerv (tátó ki, nyílás)

Taua- te és én

Tea- világosság, fény (Atya)

Tere- menekülni (térülni, iramodni)

Tetu- nagyon hosszú, nyújtott

Tito- harcolni (ütni; általában a „ti” és „to” szótaghoz a sötétség, piszkosság, erőszak jelentésköre tartozik)

Tonga- tél (hideg)

Toúa- tojássárgája (és mint sárga szín)

Tu’a- hát

Ú- tej (és mint ezen mély hanghoz tartozó képzetek: mély, folyás, űr)

Úa- eső

Ú’i- nézni

Uri- fekete-kék (űr, és Uriuri- nagyon fekete)

Vari- vér

Vatavata- vidám

Varua- szellem, lélek, álom, alvás (erő)

 

Megpróbáltam minden fogalomkörből kivenni szavakat, hogy ne érje szó a ház elejét, s remélem, hogy észrevehető volt a szellemiség kihangsúlyozása.

A szigetlakók közül sokan emlékeznek az őskontinensre, amelynek felszínen maradt része Isla de Páscua (ez a hivatalos neve, minthogy közigazgatásilag Chiléhez tartozik. Itt meg kell említenem, hogy Chile, a maga 3600 kilométeres távolságával a legközelebbi 100 főnél nagyobb lélekszámú terület. Rajta kívül egy manapság betelepült szigetcsoport esik csak útba a dél-amerikai kontinens felé, melynek egyikén, a róla elnevezett Selkirk-szigeten volt hajótörött gyermekkorunk hőse, Robinson Crusoe. Ezen szigetek egyikén van csak emberi élet egy kis halászfalu képében.)

Az eredetkutatók próbálnak ráhúzni egy ezeréves hagyományt erre az előző világkorszakig nyúló kultúrára. Ebben is nagyon hasonló a kálváriánk a rapanui néppel. A mítoszokba elsőként belemélyedő jezsuita hittérítők (akiknek munkásságát már megismerhettük a középkori inkvizíció során), nem engedhették meg, hogy egy nép kultúrája mélyebb gyökerekkel rendelkezzen a Krisztus utáni négyszázas években összetákolt „keresztény” egyház 6000 éves világképénél. Ezen „kedves és odaadó” papok első generációja volt az, akik megsemmisítették az ősi képírásos fatáblák nagy részét, megölették, vagy elhurcolták azokat a beavatottakat, akik olvasni tudták eme lejegyzéseket, rabszolgának adták el Tahitira és chilei guanótelepekre a lakosság kilencven százalékát.

 

Így nem esett nehezükre, hogy az agyongyötört, védekezésre képtelen népet 3-4 év alatt áttérítsék az „új” kereszténységre. Miután Tahiti püspökének nyomására hazaengedték a rabszolgákat, megtörtént az újabb katasztrófa.

A hajón kolerajárvány ütött ki, amelyet csak pár ember élt túl. Mire megérkeztek, az összlakosság 111 fő maradt. Ezek leszármazottai a mai húsvét-szigetiek.

Az elmúlt száz évben azonban megtaláltak huszonegynéhány képírásos fatáblát (az ő nyelvükön ezen írás neve rongorongo, amelyben felismerhetjük a rovásra utaló szótövet), amelyeket megpróbáltak ugyan lefordítani az őslakosok segítségével, de azok már csak néhány jel értelmét látták és ismerték némelyik tábla történetét.

 

A mai napig nincs pontos értelmezésük, pedig nagyon könnyű lenne a megfejtés, ha a tudósok elrugaszkodnának a nyugaton tanított torz történetiségtől. Ugyanis tanulmányaim során erőteljes egyezést találtam a Zarathusztra által írt Zend Aveszta és az indiai (az indogermán árja elmélet miatt megfejthetetlen) protoárjának nevezett képírásos táblák, valamint a sumér-szemere ősmagyar írások és népi motívumok között. Mivel úgy érzem, hogy nem életfeladatom a világ összes kultúráját betéve ismerni, ezért ezen írás által is szeretnék megkérni minden szívében magyar kutatót, hogy népünk múltjának megismerése érdekében felejtsen el minden tudományos, vagy akár nemzeti önérzetből fakadó dogmát és tárja ki perspektíváját az egész Földre.

Népünk újjászületését abban látom, hogy nem elvekhez, álmokhoz ragaszkodva keresünk válaszokat, hanem a szívünk által vezérelve, meglátva minden emberben a tiszta „mag”-ot.

Szeretnék idézni egy csodálatos ember könyvéből, aki egész életét népe valós eredetének keresésének szentelte, s már ő is meglátta a kapcsolatot a polinézek népe és ősnépünk között. A következő szemelvények Magyar Adorján: Ősműveltség című könyvéből valók:

„A maorik, valamint más polinéz (de nem melanéz) népek faji jellegéből, nyelvéből és mondáiból már némely tudós is arra következtetett, hogy ezek tulajdonképpen ősrégi időkben Európából származtak.”  /142.o./

„A párta legrégibb, még csak virágokból álló ősalakja azonban népviseletként nem csak a magyarságnál van meg mai napig is, hanem Óceániában is a polinéznek nevezett népnél is…

E faj legtisztábban Szamoa szigetén maradt meg. Más szigeteken az ott talált régebbi, melanéznek nevezett és az ausztráliai őslakókhoz is némileg hasonlító, sötétbarna, gyakran fekete bőrű, szerecsenszerű fajjal sokkal erősebben keveredett (…) e polinéz faj igen szép, alkatában a kelet-baltihoz hasonló, de barna bőrű és fekete vagy barna hajú, bár ritkábban, különösen Szamoa szigetén náluk szőkésig is – valószínűleg atavizmusként – előfordul …

Ajkaik duzzadtabbak, mint amilyenek a kelet-balti faj ajkai, ami szerintem ős-besenyő származásukra is vall, mivel ezeknek is más törzseinknél duzzadtabb ajkai voltak. A besenyők is ősidők óta mindig szintén hajós nép voltak, hajózó, halászó, vízi életmódúak.

A polinézeknek mondáik vannak, amelyek szerint ők messzi napnyugatról jöttek mai szigeteikre (Polinézia és Új- Zéland ) (…)

A polinéz hagyomány a „Vörös Útról” is regél, amelyen utaztak volt, mielőtt ama földre érkeztek volna, amelynek leírásában Indiára ismerünk. E vörös Útban pedig a Vörös-tengerre kell ismernünk, amelynek vize az ottani … plankton vörös színe miatt valóban, különösen a partok mentén vörös színű, sőt az ottani vörös homok miatt partjai is vörös színűek. Ott van pedig ma is Eritrea, azaz „Vörösország” (…)

A polinézek brachicephalok, azaz gömbölyűfejűek, ellentétben a melanézekkel, az ausztralidákkal, akik rendkívül hosszúfejűek (…) /a polinézek/ szabályos arcúak (…) néha szemükön, habár csak igen csekély mértékben, mongol redő is észlelhető (…) általában jóindulatúak, igazságszeretők, békések, tiszták és fejlett szépérzékük van, vendégszeretők, testüket nagy gonddal ápolják, szeretik magukat, különösen a hajukat ékesíteni (…) a polinézeknél meglévő egyetlen barbár szokás a tatuálás, de amit valószínűleg a melanézektől vettek át (…) itt-ott fülbevaló is előfordul, ami azonban Szamoában, ahol a polinéz faj a legtisztábban megmaradott hiányzik, illetve az európaiak megjelenése előtt hiányzott (…) Pálcikákból összekötözött térképeik voltak, amelyeken az egyes messzi, távoli szigetek is csomókkal voltak föltüntetve .” /154- 156.o./

„ …Új-Zéland maori, tehát maláj fajú, európaiak előtti lakossága Nagy Égistenét Tangaroa néven nevezi; tudjuk pedig, hogy tenger szavunk a szumerban, törökben dengirra, engir, tingiz alakban egyaránt jelent Istent és Eget.” /225.o./

„…a besenyő arc a magyartól („kelet-balti”) nem sokat különbözött, vagyis csak annyiban mégis, hogy ajkai valamivel fölvetettebbek, vastagabbak voltak, orra pedig valamivel kevésbé volt az arcból kiálló és inkább hajlott a piszeség felé, vagyis az orrhát mindig kissé homorú volt.

Nagy különbség volt ellenben a magyar és besenyő között a pigmentációban, vagyis a színezettségben, mivel a besenyők már barna bőrűek és sötétbarna vagy fekete szeműek és természetesen sötétbarna vagy fekete hajúak is voltak

Az eredeti ősbesenyőket tehát olyan megjelenésűeknek képzelem, amilyenek például az óceániai polinézek, valamint a dél-indiai dravidák közül azok, amelyek fajilag tisztábbak maradtak, illetve szerecsenszerű egészen fekete fajokkal nem keveredtek” /268- 269. o./

Kép

 

 

Úgy érzem, hogy azt a lehetőséget, hogy kijutottam a Húsvét-szigetre így tudom valós értékké alakítani. A magyarságnak – többek között – azt a jézusi tanítást kell megértenie, hogy „szeresd felebarátod, úgy mint tenmagad”.

Ez, azt hiszem, hogy sokkal könnyebb, ha felismerjük és elfogadjuk, hogy minden létező nemzet kapcsolatban áll az ősnépünkkel, és megtanít az alázatra, hogy attól, mert minket most magyarnak neveznek, még nem vagyunk közelebb őseinkhez, amíg nem élünk, gondolkozunk, szeretünk úgy, mint ők.

A későbbiekben megpróbálok rámutatni arra, hogy milyen kapcsolatai vannak a rapanui folklórnak a világ mítoszaival, és hogyan érthetjük meg mondakörüket és legendáikat mélyebb szinten a magyar nyelv és hagyomány által.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.